HERBATOP gyógynövény szaküzlet

Havasi Gyopár napvédő tej

12 - es fényvédő faktor. A napvédő krémmel megegyező hatású készítmény, nagyobb felületen könnyen elosztható.

Tartalma: víz, szezám olaj, sárgarépa kivonat, titán dioxid,alkohol, kakaóvaj, lecitin hidrolizátum, tápióka keményítő, jojoba olaj, alumíniumoxid, havasi gyopár kivonat, Xanthan (természetes forrásból), sztearinsav, cink-oxid, természetes illóolajok keveréke.

A napozásról

Napvédelem gyerekeknek

Az utóbbi években a fény jelentősége egyre inkább előtérbe kerül. Az orvostudomány is gyakran foglalkozik a kérdéssel. Sok betegségben segíthet a kiegészítő fényterápia, például a depresszió bizonyos eseteiben, vagy bőrbetegségekben. A túlságosan intenzív fény azonban káros is lehet.

A napfény ereje a növényekben, melyek táplálékul szolgálnak, és a többi élőlényben átalakul. Legerőteljesebben a fény átalakult erői a virágok illó olajaiban és a magvak zsírjában koncentrálódnak. Ezek aztán talán épp ezért a napvédelemben is hasznosak.

Az emberi bőr

A bőr nem egyszerűen egy nagy felület, hanem az ember legnagyobb érzékszerve is, melyben tudatos, és talán még több tudat alatti benyomás keletkezik. A fény ugyanakkor elengedhetetlen a csont anyagcseréhez szükséges D-vitamin aktiválásához is.
Ám a fény a szervezetbe mélyebben nem hatolhat be, mert ott károsodásokat okoz.

Ezért a bőr véd is: a sejtjeinek egy része pigment tartalmú. A színanyaguk, a melanin, a napfény egy részét megköti és védi a szervezet mélyebb rétegeit annak káros energiájától. Mivel a pigment sejtek a védő pigmentből csak egy meghatározott készlettel rendelkeznek, ez túl erős terhelés mellett kimerülhet.

Újszülötteknél a bőr gyenge, finom, vékony és érzékeny. Sok anyag akadálymentesen be tud hatolni, és a szervezetben ki tudja fejteni hatását, így a fény is. Ezért egy kis újszülöttet nem szabadna a direkt napfényre vinni, hanem az ablakhoz kellene tenni. A legkedvezőbb, ha egymásra teszünk egy piros és egy kék növényi anyagokkal festett selyemkendőt és a napfényt tompítva hatni hagyjuk.

Másrészről az újszülötteknek és a kis csecsemőknek, növekvő szervezetük felépítéséhez, fejlődéséhez különösen szükségük van a fényre és annak erejére. A fény hiánya angolkórhoz vezet. A napfény mellett megkapja a kisgyerek a fény erejét kötött formában pl. az anyagtej telített zsírjában.
Az egész gyerekkor alatt érzékeny marad a bőr. Először a fiatalkorban fejlődik minőségileg nagyot. Felnőttkorban a kor előre haladtával szárazabb lesz, vastagabb, ráncos és redős. Különösen erős ez azoknál az embereknél, akik napoznak és ehhez még dohányoznak is.

Különösen fontos a gyerekek bőrének és az idős emberek bőrének ápolása. Szél és intenzív nap által a bőr kiszárad. A bőrnek szüksége van több zsírra és folyadékra, amelyet egy jó ápolószer kiegyenlít.

A leégés

A leégés egy olyan sérülés, mint a leforrázás vagy megégés. A bőr csírarétegét sérti meg és azok pigmentjeit. Eleinte relatív ártalmatlannak tűnik. Bőrpír formájában jelentkezik csak, ritkán keletkeznek hólyagok vagy látható károsodások. Ezt nem vesszük olyan gyorsan észre, mert lefolyása hosszabban tart. A bőr érzékeny csírarétegére való kihatása azonban hasonló, mint egy forrázásnál, a napsugárzás energiája a bőrbe nyomul. Ezt onnan lehet látni, hogy a leégést követően a bőr hámlik.

Az első stádiumban a bőr bepirosodik. A véredények megnagyobbodnak, a szövet a gyulladás által megvastagodik, a gyulladt sejtek és gyulladt anyagok megpróbálják a károsodott alkotórészeket eltávolítani. Ez, mint ismeretes, fájdalmas. A második stádiumban a bőr olyan erosen begyullad, hogy a rétegek egymástól elválnak. Egy nedvességhólyag képződik, amelyik sok fehérjét tartalmaz. A harmadik stádium szerencsére csak ritkán következik be, itt a fájdalomtól már nem megy napra az illető.

A csökkenő ózonvédelem a gyermekek esetében a napvédelem kérdését sürgetőbbé tette. A bőrrák manapság sokkal gyakoribb, mint évtizedekkel ezelőtt. A tudósok úgy vélik, hogy ez a túlzott napozás eredménye, amely csak néhány év múltán jelentkezik. Különösen veszélyeztetett a tumor a bőr pigmentképző rétegeiben, a "malige Melanom". Az köztudott lett időközben, hogy a gyerekek növekvő szöveteire minden befolyás intenzívebben hat. Minél korábban jelentkezik a károsodás, annál tartósabbak lesznek a következményei.

Napvédő szerek

A napvédőszereknek két faladatuk van: Szűrő hatást kell kifejteniük a napsugárzással szemben és ápolniuk kell a bőrt.

Filterként szolgálnak a legtöbb készítményben a színezékek és energiagazdag zsíralkotók, pl. a pirosan színező karotin. Az utóbbi években sok napvédőszer egy magas fényvédő faktorral van ellátva. Emellett egy 7-es fényvédő faktor azt jelenti, hogy ezzel csak 7-szer olyan hosszú idő után éghetünk le, mint napkrém nélkül. Magasabb fényvédőfaktorok általában feleslegesek, mivel intenzív védelmüket lehetőleg nem kellene kihasználni. A növekvő faktorszámmal a növekszik a fényvédőfaktor alkotórészeinek mennyisége is, amely allergiát válthat ki. Másrészről egy téves biztonságba helyezzük magunkat. Mivel a túlzott napozás hatásai nemcsak leégést okoznak.

A fény hatásai az egész szervezetre

A bőrre közvetlenül kifejtett hatásai mellett a nap és a fény az egész szervezetre hat. A gyerekeknél még erőteljesebben, mint a felnőtteknél. Ez könnyen intenzívvé tud válni. Egy forró nyári nap után a gyerekeknek gyakran piros a fejük. Forró arcuk fáradtnak hat és túlhajszoltnak. Minden felidegesíti őket, túlérzékenyek és könnyen sírva fakadnak. Egy kicsit önkívületi állapotban vannak. Ez egy könnyű hőgutáig is elmehet, amikor a szervezet fel van forrósodva és a meleget nem tudja levezetni.

A fejet érő erős napsugárzás által napszúrást is kaphatnak, amely esetén az agy megduzzad. Ennek nyugtalanság, fejfájás és émelygés a következményei. Ez a veszély a nyitott kutacs által a csecsemőknél és a kisgyerekeknél különösen nagy.

A természetben látható az az irány, ahogy az intenzív napsugárzás hat: a növények legtöbbször tavasszal és kora nyáron nőnek, mielőtt a nap legnagyobb erejét kifejtené. A csúcsnyári nap az érési folyamatok elhalásához vezet. Ugyanígy nem szabadna növekvő gyermeket az intenzíven sütő csúcsnyári napfénynek kitenni.

Az utóbbi években egyre többet tudunk a fényanyagcsere egészségre gyakorolt jelentőségéről. Nemcsak a depressziót lehet fénybehatás által javítani. Sok fejlődési folyamat, a bennünk lévő biológiai óra is a fényanyagcsere kifejeződései. Ez érvényes azonban a fényfölöslegre, -túltengésre is. Egyszerűsítve azt lehet mondani, a fényhiányban szenvedő ember túl erősen a szervezetével foglalkozik. Ezzel szemben, aki túl sokat a fényben él, túl keveset foglakozik a szervezetével.

Napvédelem gyerekkorban

A nap káros behatásaitól való túlzott rettegés nem célravezető. A helyes bánásmódon van a hangsúly. Ezt a déli országokban élő emberektől meg lehet tanulni: ott a nagy déli melegben szokásos visszavonulni és magukat kipihenni. Így nemcsak a déli kellemetlen hőséget kerülik el, elkerülik a déli teljesítmény mélypontját is. A túlzott barnaságot sem tekintik az egészség jeleként. A növekvő sápadtság inkább azoknak tudható be, akik nem szorulnak rá, hogy túlnyomó mértékben a napon dolgozzanak.

Egy egyszerű, gyakran elhanyagolt napvédelem abból áll, hogy a gyerekre sapkát adnak. Ezáltal a fej és a nyak az intenzív napsugárzástól védve van. A felnőtteknek mindenesetre muszáj egy kalapot feltenniük és ezzel egy helyes, követendő mintát adniuk. A tengernél és a déli országokban a gyerekeknek mindig kellene egy vékony inget hordaniuk, hogy az érzékeny vállakat védjék. Annál a gyereknél, aki sokat játszik guggolva, alkalmanként hosszú nadrággal védeni kell a lábát.

Mint sok mindennél, a napnál is a mérték a fontos és az, hogy ezt megszokjuk. A fényhez való viszonyt a sportolásnál való tréninggel lehet összehasonlítani. A sportban is a terhelés fokozatosan és terv szerint van felépítve. A nyár kezdetén a pigmentek védő készlete még csekély. Ha bőr túl korán intenzív napfénytől igénybe lesz véve, kimerült az a védő szűrő. Kora nyárra beutalt betegnek tengernél töltendő orvosi ellátása esetén, kezdetben csak egy fél óra séta ajánlott, nem több.

Még néhány szó a napszemüvegről: Egy széles karimájú nyári kalap is könnyebbséget nyújt a szemnek, amely a napszemüveget feleslegessé teszi. Kevesen tudják, hogy a napszemüveg hordása különösen gyerekkorban a hormonháztartást zavarja. Úgy hat, mint egy művi éjszaka, amely a hormonok nap-éjszaka ritmusát összezavarhatja.

A gyerekkori napvédelemnek az egész életre kihatásai vannak. Egy kis körültekintéssel és egyszerű intézkedésekkel lehet a nyarat zavartalanul élvezni úgy, hogy annak felépítő hatásai érvényesülhessenek. Ezeket a készleteket visszük magunkkal télre is.

Fordította: Bujtás Ágnes Orvosi lektor: dr. Jakab Tibor

Végre itt a nyár

Feltöltődhetünk meleggel, napfénnyel, derűvel a később beköszöntő hidegebb időszakokra. Mert az ember tapasztalatból tudja, ez is el fog következni... A Nap az emberi elme számára felmérhetetlen távolságból, 150 millió kilométerről küldi sugarait, mai tudásunk szerint 4,6 milliárd éve. Napfény kell bizonyos vitaminok létrejöttéhez, az immunrendszer működéséhez, a sejtek regenerációjához, az anyagcsere ösztönzéséhez éppúgy, mint lelkünk egyensúlyához Éltető ereje nélkül nem lenne megújulás, nem lenne élet sem. Ma már azt is tudjuk azonban, hogy az ember által okozott káros környezeti változások miatt a jelenben és a jövőben ez is csak mértékkel, óvatosan élvezhető!

A napsugárzásról

A Napból különböző hullámhosszon érkeznek sugarak a Földre. Más-más tartományú hullámok például a hő vagy a fényhullámok. Vannak ezektől teljesen eltérő tulajdonságú, rövid hullámhosszú, nagy energiájú sugarak is, mint az ultraibolya tartományba esők. Ezek némelyike az élő sejtekre, szervezetekre egyenesen veszedelmes hatású. A Földünket érő napsugárzás 10% -ban az ultraibolya, 40% -ban a látható fény, 50% -ban az infravörös (hő) tartományba esik. A sugarak minőségét, erősségét sok tényező (évszak, napszak, tengerszint feletti magasság, földrajzi szélesség, a felhők, a levegő por- vagy korom tartalma) befolyásolja. Az ultraibolya sugarak közül az A és a B típusúak érik el a Földet, tehát bőrünket is. A legnagyobb energiájú C típust (UVC) feltartóztatja az ózon réteg.

Az ózonréteg

Mert az élő szervezetek "szerencséjére" létezik a Föld körül nagy magasságban egy úgynevezett "ózon pajzs", mely megvédi földünk minden élő lakóját ettől a káros sugárzástól. Az Ózon maga különleges Oxigén molekula (O³), mely képes a nagy energiájú napsugarak semlegesítésére. Bár önmagában maga az ózon is pusztítja a sejteket, de a világ úgy van berendezve, hogy nagyobb koncentrációban kizárólag 30 km -el a Föld felszíne felett, a Sztratoszférában fordul elő. Itt pedig már nagy energiájával nem károsít, hanem védi az élő sejteket az UVC sugarak hatásaitól. Az ember azonban sajnos itt is közbeszól. A leginkább különféle spray hajtógázként használt anyagok az évek, évtizedek alatt felszállnak az igen magas légrétegekbe, és itt összegyűlve vékonyítják, bizonyos helyeken "kilyukasztják" a védő ózon réteget. Így aztán egyre több káros sugár jut el a Föld felszínére, az élő szervezetekhez.

A bőr saját védekezése

Az emberi szervezet csodákra képes. Érvényes ez külön minden szervére, így a legnagyobbra, a bőrre is. A káros napsugarakkal szemben is képes védekezni. A bőrt fedő finom lipid réteg növelése, a bőr felső szarurétegének megvastagodása, a festékanyag termelő sejtek (melanociták) aktivitásának fokozása (ennek eredménye a barnulás), a nagy energiájú, így a sejtek DNS tartalmát is károsító szabad gyökök semlegesítésére alkalmas anyagok, így az A- és E-vitaminok, antioxidánsok valamint az urokánsav mennyiségének növelése mind-mind lehetőséget adnak a napsugarak káros hatásainak csökkentésére.

A bőrt érő káros hatások

A hirtelen kapott túl erős napsugár a bőr számára feldolgozhatatlan, így a bőr erősen kipirosodik, esetleg megduzzad, hólyagossá válik. Kialakulnak a napégés jól ismert tünetei. A károsító hatásért leginkább a bőrben keletkező agresszív vegyi anyagok, a "szabad gyökök" tehetők felelőssé. Fontos tudnunk még azt is, hogy ráadásul az ultraibolya sugarak, főleg az UVB károsító hatása az évek folyamán még összegződik is. A saját védekezés tehát csak egy bizonyos mennyiségű sugárhatás ellen véd az ember élete során. Ha ezt a mennyiséget túllépi, akkor már hosszú távon is károsodnak a bőr szövetei: vékonyodik a felső réteg, és veszít feszességéből az alsóbb. Nem utolsó sorban pedig egyre nő a DNS károsodások esélye, melynek rettegett következménye a bőrrák lehet.

A bőrtípusok

Hogy magunkat a napsugárzás káros hatásaitól megvédjük, ismernünk kell bőrünk típusát. A bőr, a haj és a szem színe szerint a világostól a sötét felé haladva osztályozza a tudomány a bőr típusát. Így hat típust különböztetünk meg, ebből hazánkban az első négy fordul elő leginkább. A napozást "tűrő képességét" mindenkinek tudnia kell, ennek megkönnyítésére adom meg az írás végén található táblázatot. * A hazánkban leggyakoribb, a 2.-3. típusú bőr esetén tanácsolható, hogy egyszerre legfeljebb 30-40 percet töltsön az illető közepesen erős napon. Ennél hosszabb időt védelem nélkül ne! A gyermekek bőre rendszerint igen érzékeny!

A napvédelem

A káros sugaraktól való védelem ma már nem csak e sugarak szűrésére hagyatkozik. Újabban lehetőség nyílt fényvisszaverő anyagok alkalmazására, a bőr különböző védelmi képességeinek aktiválására is.
A megfelelő napozó kiválasztásához fontos néhány praktikus dolgot tudnunk:

Száraz bőrre zsírosabb terméket (krémet), zsírosabb bőrre emulziót (tejet) érdemes kenni.

A napvédő termékek hatékonyságát az úgynevezett "fényvédő faktorral" szokták jellemezni. Fontos tudni, hogy a fényvédő faktor leginkább arról ad felvilágosítást, hogy mennyi időt tölthetünk napozással . A faktor értéke a fényvédővel, illetve e nélkül egyszerre a napon tölthető idő hányadosa. A 2.-es faktor azt jelenti tehát, hogy kettes típusú bőrrel rendelkező ember 30 perc helyett 1 órát tölthet közepesen erős napon. Egy 20-as fényvédő faktorú készítménnyel tehát a kettes bőrtípus esetén 20x30 percet, azaz tíz órát tölthetünk közepes napon. Fontos még az egyes fényvédő faktor tartományokhoz tartozó ultraibolya sugárzás elnyelő képesség. Egy 10 -es faktorú készítmény az UV sugarak 90 %-át, 20 faktorú 95 %-át, 50-es faktorú 98 %-át, a 100 faktorszámú napvédő pedig az UV sugárzás 99 %-át nyeli el. A faktor számának növelésével nem nő egyenes arányban a védő hatás! Továbbá: tökéletesen védő szer nincs! Figyelembe kell venni azt is, hogy a magas faktorszámú készítményekben található több vegyi anyag különösen az érzékeny bőrűek, így a gyermekek számára az allergiás reakció lehetőségét is fokozza . A magas faktorszámú készítményekben található kémiai szűrő aktiválódásához 20 perc szükséges. Ez alatt az idő alatt tehát nem hat, ezért például az ilyen fényvédővel bekent gyermeket nem szabad a napra engedni. A szolárium által előidézett barnaság csak a felszíni melanin réteget erősíti, mert legfőképpen az UVA tartományú sugarakkal hat. Így a napozás hatásaitól csak kevéssé véd. Tessék ekkor is napvédőt alkalmazni. Az önbarnító krémek barnító hatású anyagot (dihidroxi-aceton) tartalmaznak. Ez a bőr felső rétegében található anyagokkal barna színt adó vegyületté alakul. E szerek tehát szép barnává tehetik a bőrt, de semmi féle védelmet nem adnak a napsugarakkal szemben.

Dr. Jakab Tibor-belgyógyász, természetgyógyász

 

Napozási bőrtípus teszt

A következőkben egy egyszerű tesztet mutatunk be, amelynek segítségével ki-ki maga, illetve kozmetikusa is meg tudja határozni bőre foto típusát. Valamennyi kérdés-csoportnál válassza ki az Önre legjellemzőbb választ, és annak pontszámát írja be a kérdés melletti szürke négyzetbe. Végül adja össze a négyzetekben lévő pontokat, és a teszt végén levő táblázatból válassza ki a megfelelő adatot!

Milyen a szeme színe?

 

Világoskék, világosszürke, világoszöld

0

Kék, szürke, zöld

2

Világos barna

4

Sötét barna, fekete

8

Milyen volt a haja természetes színe tizenhat éves kora előtt?

 

Szőke, sötét szőke

0

Világos gesztenye

2

Sötét gesztenye, fekete

4

Milyen a bőre színe azokon a testrészein ahol általában nem éri nap?

 

Sápadt, fehéres-rózsaszín

0

Világos, de nem sápadt

2

Enyhén matt-fehéres

4

Enyhén napbarnított (kreol), fehéres

8

Kreol-sárgás

16

Sötét

20

Hogyan reagál a napfényre, amikőr először és tartósan éri?

 

Napégés, hámló, fájdalmas, felhólyagosodó bőr

0

Napégés, enyhén hámló bőr

2

Közepes napégés

4

Enyhe napégés

8

Nem ég le

12

Vannak könnyen vörösödő foltjai?

 

Igen

0

Nem

4

Milyen a barnasága egy hét vakáció után, amikor viszonylag sok nap érte?

 

Kevés vagy egyáltalán nem barna

0

Közepesen barna

2

Erősen barna

4

Természetesen barna bőr

8

Összesen

Értékelési táblázat:

ÖSSZÉRTÉK

FOTOTÍPUS

DEFINÍCIÓ

ÖNVÉDELMI IDő

< 12

I

Nagyon érzékeny bőr

5-10 perc

12-18

II

Érzékeny bőr

10-20 perc

19-25

III

Normál bőr

20-30 perc

26-40

IV

Gyorsan barnuló bőr

40 perc

> 40

V-VI

Barna-fekete bőr

?